A kőasztalnál (Balikó Helga, Könyvjelző)

Ahogy kilépünk a kertbe, máris meglátjuk a kőasztalt. „Maguknál, hogy mondják a nudlit (és mutatja pendrive-ját)?”, kérdezi, és a beszélgetésből máris visszarepülünk gyerekkorába. Berettyóújfalun mennyit játszott úrficskaként más gyerekekkel, és milyen csíntalanságon járt az eszük, meséli. Kézen fogja a látogatót és visszasétál vele a harmincas évekbe, megmutatja, hol fészkelnek a gólyák, milyen puskák sorakoznak apja vaskereskedésének vitrinjében, és hogyan méhészkedik Üveges Lajos. Az asztal köré sűrűsödnek az emlékek, itt van az egész falu, tele van a kert szellemekkel. Egy egész világ éled újjá. Arcok tűnnek elő a fa mögül, ideereszkednek a kőasztal köré, egyikük vállán patkány ül, a másik fejéről lecsúszik a paróka, kocsmatöltelékek, szajhák, gonosztevők osztják meg történeteiket a sorban érkező papokkal, miniszterekkel, szent életű asszonyokkal. Mindenki itt van, karneváli, vidám társaság. Itt, ebben a kertben született Kalligaro is, szökell, mint egy cirkuszi idomár, majd méltóságteljesen biccent és már ugrik is bele a Kakasok bánatá-ba.
Itt kezdte el tíz évvel ezelőtt Konrád György az Elutazás és hazatérés-t is, mely most sokadik újrakiadásával, de egészen új külsővel jelenik meg az ópa Könyvkiadó gondozásában.
A regény első mondatától hömpölyögve árad az emlékezés: „Álló marhavagonban ültünk 1945 februárjában egy padon.” Kibomlik, a gyermekkor, a háború, a veszteség és a megbékélés; és a vonalvezetéssel egészen a metafizikai lét, a transzcendencia filozófiájáig jutunk. Mindeközben a tollvonásokba kapaszkodva bebújhatunk a kisfiú bőrébe, amint halad a berettyóújfalui ártatlan időből kiszakadva, menedéket keresve Budapesten, majd érettebben, nehéz emlékekkel hazatérve a vágyott otthonba.
A történet az elbeszélő újfalui emlékeivel kezdődik, megismerjük családját, a körülötte élő embereket, az iskolatársakat. Nosztalgikus visszatekintésében a képek megelevenednek az olvasó előtt, az illatok, az ízek, a színek és a mozdulatok előhívásában rátalálhatunk magunkra, saját gyermekkori érzéseinkre. A városfalu vagy faluváros mitologikus térré növekszik, melyben a hősök életútja olykor összefonódva, olykor magányra ítélve kanyarog. Az elbeszélő feltárja családtörténetét; az apai, anyai ősök életét finom ecsetvonással rajzolja meg. A szülők óvó figyelmében él és tapasztalja meg helyét a világban. A szülői ház, a biztonságot nyújtó helyszín, melyet a nevelőnők gondoskodása, apja szeretettel teli alakja, az anyai szó megkérdőjelezhetetlensége és a nővér játékossága tölt be, majd a tanulás vágya, melyet unokatestvérével, Istvánnal közösen élt át. A falu, benne az ismerős emberek, a maguk egyedi szokásaival. Egy gyermeki lét ártatlan fejlődésének képe misztikummal átitatva.
Az áldásos időbe szólt bele a II. világháború. Jött a hír, a zsidókat elviszik a faluból. 1944-ben a Gestapo a tizenegy éves fiú szüleit is elhurcolta. Az elbeszélőnek még sikerült nővérével és unokatestvéreivel egy nappal a berettyóújfalui deportálás előtt Budapestre menekülni. A fővárosban átélt egy év háborús borzalom a kisfiút hamar felnőtté változtatta. A búvóhelyként is szolgált szállásukon megismert többi zsidóval eltöltött napok, az éhezés, a hideg, a félelem, a bizonytalanság és a borzalom eddig ismeretlen érzésével szembesítette. Az emberi érzéketlenség, kegyetlenség, állatiasság mindennapossága érett, tapasztalt fiút nevelt belőle. A külvilágban zajló tragédiákat úgy tudja túlélni, hogy a belsőt emberi jósággal, szeretettel és játékos szóval tölti meg. Így alakulhatott ki szoros barátsága Zsófi nénivel, Klárával, így adhatott biztonságot a Rebenyákkal való napi viaskodás a bélyeggyűjteményen. Így lehetett túlélni azokkal a véletlenekkel, amelyek egy-egy golyó elöl megmenekítették.
A létért való küzdelemben élték át a szereplők az oroszok ostromát, és a hazatérés reményét. Az elutazás és hazatérés között eltelt egy évben a szülői ház megnyugtató emléke adott erőt a mindennapossá vált erőszakos halál tudatának elviseléséhez. A hosszú utazásból hazatérve azonban a felnőtté vált elbeszélő és testvére reményt vesztetten látja, hogy minden az enyészeté lett. Semmit sem tudnak azonosítani emlékeikkel kétszáz berettyóújfalui gyerektársuk Auschwitzban vesztette életét, szüleikről nem hallott senki. Best Replica Watches
A regény a feloldhatatlannak tűnő csalódás motívumát viszi tovább, s hogy hogyan zárult le ez a korszak az író életében, és hogy végül megtalálják-e szüleiket, megtudjuk a kötet végén. A lüktető, néhol ironikus, szatirikus, máskor nyers szóhasználatával leplezi le a felszín alatt rejtőző valóságot, melynek elfogadását vagy elvetését végül ránk bízza.
Konrád György írói egyediségét számos kritikai és tudományos publicisztika elemzi. Néhol merész hangúnak és formabontó egzisztencialistának, máskor sejtetőnek, jóslónak és mítoszteremtőnek tartják a műveit. Ám, bárhogy elemezzük is mondatait, műfaji bravúrjait, a cirkuszigazgató ennél agyafúrtabb mester. Mert nem használ felesleges kellékeket, nincs varázskalapja, bűvészmutatványokat sem mutat be. Egyszerűen ír, úgy ír, ahogy beszél, kristálytiszta mondatokat formál. Ahogy pattannak a mondatok, úgy ölt formát minden szó a lapon, s a gyermekkori emlékek élesen tükröződnek vissza az oldalakról.
Az Elutazás és hazatérés toposzában benne van a remény a változatlanhoz való visszatérésre. Az emlékekhez hű állandóságba, az oltalom terébe. Az, aki elhagyja otthonát, változik, fejlődik, alakul, tapasztalatokkal lesz gazdagabb, vágyik arra, hogy amikor visszatér a változatlanul hagyott és a külvilág zajától érintetlen otthonába, újra elmerülhessen az ismerős szagok, emlékek világában. Ebben a regényben azonban a kisfiú, akit erőszakkal rákényszerítenek a szeretett ház elhagyására és a kegyetlen felnőtté válásra, visszatérésében nem találhat nyugalmat, a külső, elidegenített világ hamuvá és porrá őrölte azt. „Aztán elkísértek a házunkba. Az egész házban, a padlástól a pincéig mindenütt csak a szemét és a mocsok, a padlón széttaposott könyvek, fényképek. [...] Lapokban egy fényképalbum, eltűnt arcok, közöttük mi is, valamivel leöntve, sárosan. Hátrafordultam, mögöttem ott álltak a férfiak. Kezdtük felfogni, hogy ami volt, az már nem lesz soha.”
Elutazás és hazatérés. Két egyszerű cselekvés, hétköznapi, természetes, szóra sem méltó. Ám, hogy a két akció között mi történik, az befolyással lehet az egész életre. Közben fontos tárgyak veszhetnek el, közben elveszthetjük szeretteinket és önmagunkat. De a hazatérésben ott van a remény az újjáéledésre, s ahogy a regényt olvassuk, úgy érezhetjük, hogy a történet végére, gondolatokban és érzésekben egyaránt lettünk gazdagabbak. Azzal a feloldással tehetjük le a kötetet, hogy a szerző békében engedi vissza szellemeit oda, ahonnan előjöttek. A földbe, az égbe és a vízbe.
http://www.effemensile.com
http://www.lovebreitling.com
S hogy hogyan folytatódott a beszélgetés a pendrive-ról a kőasztalnál?: „Hogy nálunk mi a nudli? Ubi. Tudja, ez olyan, mint a cellux. Van, ahol úgy hívják tixó. Az meg olyan, mint a tikszar…” Kedves olvasó, ha ideje és kedve engedi, térjen be ebbe a kertbe, s foglaljon helyet Konrád György mellett.