Áramló leltár (Elmélkedések)

Kiadó: Pesti Szalon
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1996
ISBN szám: 963-605-174-7
Nyelv: magyar

API STD 1104 ICC IRC AWS D1.6 
Mire jó a gyerek?
1. Mire jó a gyerek? Nem az a kérdés, hogy ő mire jó, már inkább az, hogy én mire vagyok jó. A kezdet arra jó, hogy minden lehessen. A kezdet szentsége a meghatározatlansága.
Ebben az ismeretlenben, akivel föl-alá járunk, ujjunkat a nyakszirtje alá támasztva, hogy böffentsen, ebben az ismeretlenben, akinek a fejét szagolgatom az ablakból havas fákra látva, ebben az ötödik ajándékban, mint valamennyi kollégájában, benne lakik a teljes emberiség lehetőségözöne.
Megjön a böffentés, követi a pukkantás, azután a mély elgondolkodás, befelé hallgatás és a széklet kierőltetése Hydraulic Hose, majd tisztába tétel után a kellemes elnyugvás.
A gyerek arra való, hogy hosszú és szép élete legyen ezen a földön. Hogy jól költse meg magát, a lehetőségek végtelen halmazából azt a figurát, akivé éppen lett, azt a mind aggasztóbban kialakult, dermedő lényt, akivé lennie sikerül.
Vagyunk, hogy legyünk elődeinkhez és utódainkhoz hasonlóan, benne a szövedékben, anyagokat és tudást, meleg és hideg érzéseket kapva-adva, patek phillipe replica kölcsönözve és visszaadva egymásnak?
Kalapot emelünk a folytatódás iróniája előtt, köszönünk magunkban – a korban előrejutva – apánk-anyánk tulajdonságainak, felismerjük a hangunkban, hülyéskedésünkben és a tósztjainkban az öreget, aki nálunk jóval fiatalabb volt Rubber Hose, amikor a lényével akaratlanul megmintázott.
Tudjuk keserű megadással, hogy a csúfságaink is hagyatékká válnak minden tanúban, de talán reménykedően is, hogy ilyen módon örök életűek vagyunk, mert gyarló mivoltunkban is emléket hagyunk mindenkiben, aki lát.
Még inkább abban, aki szemben ül velünk a vacsoraasztalnál. Akitől megkérdezzük, hogy mi újság, és aki várja ezt a kérdést. Mondaná is szívesen, de attól tart, hogy mire eljut magához a történethez, közte és a kérdező között ott lesz valami más. Valami, ami nem tartozik szorosan a kérdezetthez, tehát nem érdekes.
A gyermek önzése olyan, mint az újhagyma, gusztusos. Nevetünk rajta, ahogy adja a játékot és a falatot, ha már néhány hónapos, de mikor vennéd, a kezét visszahúzza, nem adja. Megtanulta már a pápát és a puszit, tanulja az emberi kétértelműséget, de hisz abban, hogy neki lennie kell, és a szülők őérte valók.
Ne ütközzünk meg azon, hogy a csecsemő királya óhajt lenni a mindenségének. A királynak, adott esetben a királynőnek hódolók karára van szüksége. Dicsérgessék, ragyogjanak rá. Könnyűszerrel megérzi, hogy mikor van szó őróla, és mikor fordul el tőle a családi közfigyelem, mert hát, sajna, mások is vannak, és a primadonna mellékszereplőkkel kénytelen megosztani a színpadot. Nem kenegetheti mindenki popsikrémmel, nem hurcigálhatja, csomagolhatja, mulattathatja mindenki.
Jaj miért nem? Mert nem megy, nem jut. Ezt kell megtanulnod: a korlátokat. Ne kellemetlenkedj, szívem, hiszen a civilizáció, aminek a nyelvén beszélned kell, védekezés a kellemetlenkedők ellen. Uralkodj magadon, kegyelmes csecsemő. Jól akarsz járni egész életedben? Akkor rendezkedj be arra, hogy te adsz. Többnyire adsz. Mert ebben nem csalódhatsz, hajlandóságodat folyvást gyakorolhatod. Egy öreg tanár szerint a tapintatos érdeklődés a legtöbb, amit az emberek egymásnak adhatnak.
2. Akinek gyereke van, könnyen belátja, hogy minden egyes emberi élet a maga egyetlen mivoltában szent. Meg hogy bűn vagy legalábbis téboly az olyan gondolkodásmód, amely bizonyos fajta gyerekeket megfoszt ettől a szentségtől, és olybá tüntet fel, mint egy csirkét, vagy még annál is lejjebb süllyeszt. Hiszen az ellenség a mi civilizációnkban nem ehető meg. Pedig talán pedagogikusabb lenne azt mondani, hogy ha már megölted, edd is meg! Vagy: ha nem akarod megenni, akkor inkább ne is öld meg! Ha muszáj lenne elfogyasztani az áldozatot, sok tömeggyilkos gyomorfájdalmaktól tartva mérsékletet tanúsítana a gyilkolásban.
3. Közeledve az ezredfordulóhoz, nem hinném, hogy fajtánk eljutott az érettség állapotába. Több nyugalom, derű, önfegyelem kellene ahhoz, és kevesebb izgága, mogorva agresszió. Több tehetség, kevesebb sértődöttség. Az érettséghez az kellene, hogy ne tartsuk szegényes űrnek a közös utópiák és a velük járó fundamentalizmusok elvonulását földrészünkről. Elfújta a szél a gőzfelhőt, kezdjük látni egymást, külön-külön arcokat.
Nincs szent ügy. Ennélfogva nincsenek szent harcosok. A fegyver és a szent könyv elvált egymástól ezen a kontinensen, emiatt sokan kifosztva érzik magukat. Talán mert a gyerekük, a család, a szomszédok, a barátok, a kollégák, az ismeretlen ismerősök, az ismerős ismeretlenek, a ma is élők és a már rég megholtak nem tudják lekötni őket. Furcsák. A valóságos személyektől hova vágyakoznak? Miféle ismeretlen tájakra?
Nem vagyok biztos abban, hogy én magam vágyakozom-e a harmadik évezred – pusztán a forma kedvéért elképzelhető – beteljesülésére, hogy látni vágyom-e azt a sok okostojást, aki majd akkor él. Az biztos, hogy mi gyarlók vagyunk. Ők talán nem lesznek azok? Ők is azok lesznek. Ha a gyarlóságból indulok ki mint a legkézenfekvőbb erkölcsi kondíciónkból, akkor tulajdonképpen élhetünk akár most is. Mert ez a nap: az a nap. Mert most jön a gyerek. Mert mind az ember lánya és fia. Az utópia ott ül a babakocsiban.
 
1995