Adalékok (Sebők Melinda, Árgus, 2006)


 
Sebők Melinda: Adalékok Konrád György A látogató című regényéhez


Árgus, 2006/4.


Konrád György első regénye, A látogató 1969-ben jelent meg, amelyről dicsérő és elmarasztaló kritikák is születtek, de mindenképp felkelti az olvasóközönség érdeklődését még napjainkban is.

Konrád György első regénye, A látogató 1969-ben jelent meg, amelyről dicsérő és elmarasztaló kritikák is születtek, de mindenképp felkelti az olvasóközönség érdeklődését még napjainkban is.
   Vitányi Iván egyszerre fejezte ki a regény olvasása közben érzett ellenszenvét és csodálatát: „Ellenkezéssel kezdtem olvasni [...] a regény azonban egyszer csak magával ragadott.”1 Voltak, akik egyértelműen negatív kritikát adtak A látogatóról. E. Fehér Pál „összeférhetetlen konglomerátumot” lát, és „tudós alapossággal lekopírozott kafkai regény”-ről ír.2 Pályi András megjegyzi: „Saját emocionális túlhevítettségünk, saját szóvirágaink üresnek, tartalmatlannak, lejáratott frázisoknak mutatják magukat. Azt hiszem, sokan éppen ezért nem kedvelték A látogatót”.3 Ezzel szemben Sükösd Mihály egyértelműen pozitívan értékel: „Ez Tag Heuer Carrera réplique montres a regény [...] a magyar próza egyik kiemelkedő alkotása”, majd megjegyzi: „A látogató nem a szokásos első mű, amelyből szerző tehetségét lehet és illik kiolvasni”.4 Rónay György szintén méltatta a Konrád-regény érdemeit: „Újabb termésünkben alighanem a legjelentősebb munkák egyike”.5 Bojtár Endre így foglalta össze A látogatóról írt kritikákat: „Nyilvánvaló, hogy az értelmezések ilyen nagyfokú különbözését a mű jelentésének sajátossága okozza, A látogató jelentésében kell valami olyan ellentmondásnak, feszültségnek lennie, mely megosztja a bírálók véleményét”.6 Konrád György a Fenn a hegyen napfogyatkozáskor című, az ezredfordulón írott önéletrajzi regényében így látja saját írását: „A látogató volt azoknak az éveknek a legfeketébb könyve. Magam sem hittem, hogy ez megjelenhet, annyira ellentétes volt a rendszer hivatalos önarcképével [...] Akárhogy is olvasom saját könyvemet, nem a fölemelkedés, hanem a lefelé hullás, a lent maradás híreit hozza”.7
   Konrád György A látogató című regényének ötletét a francia egzisztencialisták, Rolex Oyster Perpetual réplique montres a 19. századi orosz próza és a 20. századi abszurditás irodalmából, valamint gyámügyi előadóként szerzett tapasztalataiból meríthette. A regény olvasása közben óhatatlanul eszünkbe jut Gogol csinovnyika, Goncsarov Oblomovjának „nemtörődömsége”, Tolsztoj szeretetvállalása, Kafka Joseph K.-ja, az átlaghivatalnok „pere”, Camus Mearsault-jának „közönye”, Brecht Kaukázusi krétaköre, amikor Gruse a víz felett hátára kötött batyuban átviszi más gyerekét. Ugyanakkor Banduláék esete, s a szőrös hátú, idióta Ferike gyámoltalansága már-már Beckett műveihez hasonló abszurditást sugall.
   Konrád félállásban Gogol, Turgenyev, Tolsztoj, Dosztojevszkij összegyűjtött műveit szerkesztette. Előtte azonban gyámhatósági tisztviselőként dolgozott, Budapesten a VII. kerületben, s problémás emberekkel foglalkozott. Hét éven keresztül járta a zsúfolt bérházakat, így megtanulta kezelni a deviáns eseteket. Már gimnazistaként megfigyelte a pesti utcák nyomorát,8 részt vett a hatvanas évek fiataljainak kulturális életében, s 1965-től városszociológusként dolgozott. Konrád így emlékszik vissza ezekre az évekre: „Ha [...] Csikágó kopott házai között bolyongok, lakásról lakásra az nemcsak több megírni valót kínál, hanem több igazságot is az életről. Az asztaltársaság intellektuálisan eléggé fent volt, ha társadalmi helyzetében nem is. Úgy éreztem a fent és a lent közötti liftezés összehasonlítást tesz lehetővé. Alkalmat ad arra, hogy ne legyek foglya környezetemnek sem, hiszen mindegyikhez ítéletek és előítéletek tapadnak”.9
   A látogatóban pont az a nagyszerű, hogy átélt valóság és irodalmi hatások keveréke egyszerre, s mégsem lehet puszta Kafka-utánzatnak, sem pedig realista visszaemlékezésnek tekinteni. A látogató több ennél.
   A regény szociográfiai rétegének értelmezése elengedhetetlen. A mű „szózuhatagai” mikroszkopikus pontossággal elemzik a társadalom elesettjeit. A „hömpölygő lírai sorok” dokumentatív leírása igazolja Konrád szociografikus látásmódját: s nevezzük akár „szózuhatag”-nak, „hömpölygő lírai sorok”-nak, akár „költőivé transzponált ténykoncentrátum”-nak, vagy „prózavers”-nek10, Konrád leírása mindig társadalomkritika11 és értékítélettel teli dokumentum: „A városnegyed araszoló, morzsalékos élete helyenként gyulladásba jön. A hajdani toloncutcából, ahova befordulok, kipusztultak a csapszékek, bordélyok, a siettetett ölelkezések szállodái, salétromábrás odvaikba hajléktalanokat, munkakeresőket, bujkáló férjek után vándorló, dühös családokat, tömérdek ügyiratnál gyorsabb, figyelmem hálóján kisurranó gyereket ömleszt a közeli pályaudvar”.12 Hiába próbáljuk magunkhoz édesgetni „a lakatlan jövőt”, mindenütt a nyomort tapasztaljuk: repedések, penész, korom, rozsdafoltok az omladékokon „a szervetlen mocsok egyenletes lerakódása&rdquo Omega répliques horlogère Suisse; a falakon. „Ami sima és tömött volt, rücskös és porlatag lett, ami ötletes és helyénvaló volt, hullaszürkén, pucéran kimered”.13 Bojtár Endre szavaival élve „a mocsok megzenésítése” ez.14 Talán Pilinszky Kihűlt világ című versével lehetne legjobban összehasonlítani a regény képsorait: „Kihűlt világ ez, senki földje! / S mint tetejébe hajitott / ócskavasak, holtan merednek / reményeink, a csillagok.”
   Ebben a „kihűlt világ”-ban van, aki az alkoholba menekült, van, aki öngyilkos lett. K.-né megsokallta férje ütlegeit, O.-né meg akart szabadulni a távcső képzetétől, mivel férje állandóan figyelte, G. Klárának nem sikerült bosszút állni apja gyilkosán, s ezért választotta a halált. Mintha Pilinszky versének sorai lennének Konrád öngyilkosainak monológjai: „Így táplálkozom a halállal, / és így lakik jól ő velem: / az életem rég nem enyém már, / vadhúsként nő a szívemen.”
   Így jutunk el Banduláékhoz, ők is az öngyilkosok közé tartoznak. Talán éppen ettől lesz a regény több a puszta társadalomkritikánál, hogy Banduláék esete, melyet szándékosan kiemel az író többféle értelmezési lehetőséget kínál az olvasónak. „A különös reménytelen lebegés, mellyel a társadalom perifériáján tengenek”15 egyedi esetté teszi őket T. számára. Banduláék ügye olyannak tűnik, mint a többi: a régi háztulajdonos, dr. Bandula Endre és főszolgabírólány felesége élete is kudarcba fulladt. Gyermekük Bandula Ferike, ez a tollas hátú, idióta, aki alapvető szükségleteit ellátni, s a beszéd képességét elsajátítani képtelen gyermek előbb az alkoholizmusba, majd az öngyilkosságba hajszolta a szülőket.
   T., az író alteregója, egy rosszul fizetett átlaghivatalnok, akinek aktákat kell gyártani az ügyfelek sorsáról. Közönnyel tűri az ügyfelek panaszát, s az egyhangúság, a tehetetlenség lesz úrrá rajta. Már a regény kezdő mondatából kiderül, hogy az egyik nap is olyan, mint a másik, s a társadalom perifériájára szorult ügyfelek sorsát nem lehet orvosolni: „Folytassa, kérem, mondom az ügyfélnek. Megszokásból csupán, sejtem, mit fog mondani, s kételkedem őszinteségében”. 16
   „Az egyperces tragédiák burjánzása”17 közepette Banduláék sorsa reménytelen lebegés lét és nem-lét között, s T. számára mégis egyedi és különleges. Ferike „pucéron, szőrösen, szemetes dombján egyéniség a maga módján”.18 A gyámhatósági tisztviselő meglátja a közömbösben az egyedit. Konrád György a regény megjelenésének évében így ítélte meg amű konfliktusát: „A hivatalnok alapvető dilemmája, hogy munkájának tárgya a másik ember. Döntései életekbe nyúlnak bele. Normák, érdekek, elvek alapján ítél. [...] Az ügyfél, aki egyéni gondgubancával előtte áll: konkrét. Általánosítania, személytelenítenie kell őt. Ám a hivatalnok sem puszta eszköz, neki is vannak személyes indulatai, meggyőződései. Adva van tehát egy hárompólusú erőtér az utasítás, az ügyfél érdeke és a hivatalnok indulatai között: ebben születik az esetleges döntés”.19 T. estleges döntése pedig az, hogy a másik ember sorsát válassza, bár van családja (felesége s gyerekei). Ezt az ügyet szeretné megoldani, ha a többit nem is sikerült. Bár Bandula a halált választotta - mivel élete csak reménytelen lebegés volt - a hivatalnok megpróbál segíteni gyermekén. Banduláék házának részletes bemutatásakor már érezzük a helyzet abszurditását: „A hosszú, sötétbe futó előszoba és a rá merőlegesen elnyúló keresztfolyosó a három bérlő közös területe. Lezüllött lakások előszobaszaga tömörül körém, molyirtó és petróleum, ecetes hagyma és avas zsiradék, eltömődött szennyvízlefolyó és pállott vásznak közt elhalt egerek zord szagcsóvái [...] csaponganak a szűkös légtérben, mint földi szerződéseiktől mentesült lelkek a túlvilágon”.20 A halott szülők személyes tárgyai veszik körül T.-t, s egyre inkább átérzi Bandula sorsát, míg lassan ő is Bandulává válik. Fokozatosan tudatosul benne a Bandulával való azonosulás. A gyámügyi előadó azonban „bandulaságában” éppolyan tehetetlen lesz, mint elődje volt: a gyermeket ő sem tudja „idomítani”, szobatisztaságra szoktatni, beszélni tanítani, utcára vinni. Minden lehetetlennek bizonyul. Ebben az irreális helyzetben állandóan jelen vannak az abszurditás irodalmában oly gyakran szerepeltetett állatok: az egerek és a patkányok. (Az állatmetafora igen kedvelt például Kafka: Az átváltozás, Beckett: A játszma vége, Steinbeck: Egerek és emberek, Mészöly Miklós: Film című írásaiban.) Pilinszky már említett Kihűlt világ című versének első versszakában is megnyilvánul a „féreg-lét”: „E világ nem az én világom, / csupán a testem kényszere, / hogy egyre beljebb, mint a féreg / furakodom beleibe.”
   A „féreg-lét” Banduláék lakásában az egerek és a patkányok állandó jelenlétével érzékelhető. Patkányokkal, egerekkel és szeméttel megfertőzött előkép Banduláék szobája. T. veréssel fenyegeti Ferikét, „ha az elhaltak helyébe vásárolt fehéregerek közül megkaparint és szétmarcangol egyet”.21 Az egerek és a patkányok nemcsak a lakásban, hanem mindenütt, még az utcán is jelen vannak: „Visszatartom a lélegzetemet az állatkísérleti intézet vasrácsos ablakai előtt, amíg átmegyek az összevagdalt, elkábított patkányok szagán”.22 Az udvarról is hallani lehet egy „...körbekergetett patkány gyermekes sikolyá”-t. 23 Az állatmetafora olyannyira hangsúlyozott, hogy Ferikét nemcsak állatként kezelte apja, majd a mostohaapává vált gyámhatósági előadó, hanem állatias körülmények között is tartják: rácsok között, bezárva. Külseje is állathoz hasonlítható, hiszen a mindössze ötéves Bandula Ferike pucér, szőrös és tollas hátú.Agyerek maga is elállatiasodik, hiszen csak rágcsál, mint egy egér. Répát, almát, karalábét kell hámozni, hogy legyen mindig rágcsálnivalója. Ferike elkezd hasonlítani a környezetéhez, ha már a külvilághoz nem lehet idomítani, sorsa a patkányokkal és egerekkel válik egyenlővé. Az állatmetafora akkor válik teljessé, mikor Ferikét kétszer is egérhez hasonlítja az író, hiszen „reszket, mint az egér, amely a mestergerendáról leugrott az árpával félig megtöltött acélüstbe,”24 s „megilleti akkora ketrec, mint az egymás hátán gubbaszkodó, piros farkú fehéregereket”.25
   Az állati sors mellett a bezártság tudata is hangsúlyozott: „Az ő börtöne a rácsos ágy, az én börtönöm a szoba, én vagyok az ő foglára, ő az enyém, ideköltözésemmel azzá tettem”.26 Az „ő” és „én” kettőssége utal az egymástól való elválaszthatatlanságra, hiszen „ő” és „én” ketten egyek, kiegészítik egymást. Értelmezhető ez aktív-passzív, cselekvő-cselekvésképtelen szembeállításaként is. T. azonban fokozatosan passzívvá válik, felesleges dolgokkal tengeti életét, ő is csak lebeg lét és nem-lét határán, s úgy vegetál, mint Beckett szereplői. Ugyanúgy „pepecsel”, mint Bandula tette. A „tehetetlenség mészkőhegyén”27 veszteglése holt idő Banduláéknál csakúgy, mint a hivatalban az íróasztal mögött, aktákkal és ügyfelekkel elhalmozva. Ferikével egy szobában együtt lenni nem jobb, mint a hivatalba bezárkózni az ügyfelek gondjaival. A gyámhatósági hivatalnok kezd beletörődni a sorsába, hiszen négy fal között is mindent megtalálni, ami az élethez kell. Ugyanakkor ez a bezártság néha nyomasztó is tud lenni: „Ha látogatóba tehát nem is, szívesen mennék szobánk megalvadt üregeiből le, a légnemű járókelők közé”.28 Ebben a bezárt világban vannak ketten: T. és Ferike. A „szereppáros” szerepeltetése tudatos.29 A „szereppáros” egyik tagja rendelkezik a beszéd képességével, a másik hallgat, de a beszéd megnyugtatja, sőt rajong a tagolt emberi beszédért. A regény záró mondatát is lehet T. és Ferike „szereppárosaként” értelmezni: „egyikünk beszél, másikunk hallgat, legalább együtt vagyunk”,30 kiúttalan, kilátástalan, soha véget nem érő létharc ez élet és halál mezsgyéjén.
   A „szereppáros” kettőséből azonban T. is passzívvá válik Ferikétől, asszimilálódik hozzá: a gyerek cselekvésképtelenné teszi őt is, szinte megfojtja, magával rántja a semmittevésbe: „Nem tudok dolgozni, nem tudok aludni, kezem, lábam ázott szivacs, nincs hova menekülnöm előle”- panaszolja.31 Így valamennyi szereplő a kilátástalan patthelyzet állapotában van, vagyis reménytelenül lebegnek, tengődnek a társadalom perifériáján lét és nem-lét között.
   Ebben a lebegésben minden az elmúlásba, halálba tart. Vannak, akik már öngyilkosok lettek, mert nem bírták tovább reménytelen helyzetüket, mint Bandula. A csaló rabbi története is azt példázza, hogy az életnek semmi értelme: „így - süketen, némán és vakon - már csak a halálra várakozhatott volna”.32 Konrád regényében még az állatok is haldokolnak: „A kifújt sajtharangban a két fehéregér hanyatt fekszik, lábuk időnként megrándul, hasuk, bár egészen gyengén, még lüktet”.33 Vagyis még élnek, de ki tudja meddig. Nem lehet ezt tudni Ferikéről sem.
   „Nagyipari technológiával előállított tömeghalál”34 részese Ferike is, akinek a ketrecben, állatként tengődve nincsen jövője. Elélhet ugyan még pár évig így, de együttes életük nem tarthat már túlságosan sokáig. Ferike mindenképp halálraítélt: vagy így, állati sorban tartva - élete csak reménytelen tengődés - vagy mivel egy intézetben valamilyen fertőző betegség áldozatává válna. „Valószínűbb, hogy nem lesz belőle sem házirém, sem háziállat, jön valami fertőző betegség, és érthetetlen gyorsasággal végez vele”.35
   Mi lesz T.-vel Ferike halála után? Önmagában is fontolgatja ezt a kérdést. „Alighanem túlélem [...] és folytatok mindent, ahol abbahagytam”.36 Mindent folytatni úgy, ahogy volt: az nem megoldás. Az ügyfelek folytatják a panaszkodást, a gyámhivatalnok az akták gyártását, s máris visszakanyarodunk oda, ahol a regény elkezdődött. Ez nem lehet élet T. számára. Fél is ettől a halálba tartó jövőtől, az elmegyógyintézettől, a megoldatlan problémáktól. Mégis otthagyja Ferikét, s ezt az utat választja, a hétköznapok gondjait és egyformaságát.
   A műértelmezés lehetősége sokrétű. A halálba tartó reménytelen lebegés hangsúlyozása, a bezártság és a féreg-lét motívumszerű előfordulásainak kiemelése csak egyfajta választás a számtalan értelmezési lehetőség tárházából. Sokan csak a regény szociografikus látásmódját hangsúlyozzák.37 Mások azt mondják, hogy nem a tartalma az, ami mond valamit, hanem virtuális tartalmainak összessége, sőt lehet, hogy Banduláék esete elhanyagolható a regény jelentésének szempontjából.
   Ugyanakkor megvan az esély a regény elidegenedett világában a kisember sorsának, avagy az igazságtalan jogi viszonyok elemzésére, ahol „a jogászi-hivatali rendfenntartás ezúttal inkább gyámkodó, mint büntető szerepkörébe”38 van kényszerítve az ember. Elképzelhető, hogy az egész Bandula-ügy csak a narrátor víziójában, képzeletében játszódik le, aki fontolgatja jövőjét, amely reménytelen. 39 Ez az abszurd vízió metaforája lehet egy irreális világnak, amelyben a dolgok megoldatlanok, az emberek pedig tehetetlenek. A látomás azonban nem arról szól, ami valójában, hanem általánosítva: „mindenkinek megvan, meglehet a maga kis félember-félállat Bandulája saját magában, s akkor A látogató legizgalmasabb problémája: a normális viszonya az abnormálishoz, [...] emberségünké latens állatiságunkhoz, világosságunké a lappangó sötétségünkéhez”.40 A látogató „az élet formájából kihulló lény”, a morális kitartásban szűkölködő ember „univerzális szimbólumává emelkedik” 41
   Bármely megállapítást vesszük is alapul A látogató attól nagyszerű regény, hogy minden részében benne rejlik az egész mű jelentésrétege. „Hogyan élt az ember a huszadik században? Hogyan él az emberben a huszadik század?”42
   Konrád ezekre a kérdésekre keresi a választ Fenn a hegyen napfogyatkozáskor című önéletrajzi regényében is. Az új évezred kapujában az „idő kristályába befagyva” felidézi a múltat. Konrád visszapergeti az idő kerekét, hogy lássuk az ölünkbe hullott világot, még mielőtt bekövetkezik a teljes elsötétülés. A nyomasztó múlt emlékeitől terhes jelenben arcok hemzsegnek előttünk: túlélés, halálveszély, a gyámügy esetei, az 1960-as évek nagyvárosi emberének hétköznapjai. A látogatóban megírt valóság az ezredvégen is vissza-visszatérő emlékképekben van jelen. A belvárosi utcák boldogtalanabb arcának a felderítése „a lét és a rosszul lét között húzódó” sáv, ami az élet nagy része. A Fenn a hegyen napfogyatkozáskor- t író Konrádnak újra eszébe jutnak az erzsébetvárosi házak, az őrültek és az öngyilkosok, Banduláék esete, a gyámoltalan Ferike sorsa: „Megfogtam valakinek a kezét, néztem a ráncait, nemcsak a halál volt benne, hanem egy kisgyerek is, aki még szeretett volna maradni”.43 Hétköznapjaink tele vannak döntésekkel, s minden döntés kihívás. „Szó és tett ismerős dilemmája: mit vállalsz te magad, ha kezedbe kerül egy abszulút gyámoltalan gyerek?”44
   Az emlékektől és a múló időtől meg nem szabaduló jelenben felértékelődik a múlt: eltűnt személyek, erzsébetvárosi házak, őrültek, öngyilkosok, katasztrófák és kudarcok. A huszadik század szörnyűségeit megélt ember túl van a halálon. Az ezredforduló emberei nem félthetik életüket, mert már elvesztették. S még mielőtt egy temetés főszereplőivé válnánk, eszünkbe jutnak régi naplófüzetek vagy egy gyámoltalan gyerek sorsa. Ez is a múlt része, akár A látogató valósága. A Fenn a hegyen napfogyatkozáskor-ban a huszadik századtól búcsúzó író kimondja: „Elfogadom, hogy a lét véges, szakadékos”,45 s ugyanúgy utal a lét és nem-lét állapotára, a kezdetre és a végre, mint A látogatóban: „Ideje van a születésnek, és ideje van a meghalásnak”.46

Bibliográfia
BOJTÁR Endre: A kelet-européer pontossága, Krónika Nova Kiadó, 2000.
FEHÉR Ferenc: KONRÁD György: A látogató, Kortárs, 1969.
FÖLDES Anna: Próza jelen időben, Gondolat Kiadó, 1976.
KONRÁD György: Szeretek normális lenni, Kortárs, 1989.
KONRÁD György: Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, Noran-Kiadó Kft., 2003.
KONRÁD György: A látogató, Magvető Kiadó, 1969.
PÁLYI András: A „szabadságfogyatkozás” természetrajzához, Kortárs, 1989.
PILINSZKY János összes versei, Osiris Kiadó, 2001.
RÓNAY György: Az olvasó naplója, Vigília, 1969.
SÜKÖSD Mihály: Küzdelem az epikával, Magvető Kiadó, 1972.
VERES András: Mű, érték, műérték, Magvető Kiadó, 1979.
VITÁNYI Iván: Második prométheuszi forradalom, Magvető Kiadó, 1971
 
--------------------------------------------------------------------------------
1. VITÁNYI Iván, Második prométheuszi forradalom, Magvető Kiadó, 1971, 138.
2. E. FEHÉR Pál, In: FÖLDES Anna: Próza jelen időben, Gondolat Kiadó, 1976, 244.
3. PÁLYI András, A „szabadságfogyatkozás” természetrajzához, Kortárs, 1989, 158.
4. SÜKÖSD Mihály, Küzdelem az epikával, Magvető Kiadó, 1972, 269.
5. RÓNAY György, Az olvasó naplója, Vigília, 1969, 487.
6. BOJTÁR Endre, A kelet-européer pontossága, Krónika Nova Kiadó, 2000, 46.
7. KONRÁD György, Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, Noran-Kiadó Kft., 2003, 245.
8. „Iskolába menet, onnan jövet városszociológiai terepmunkát végeztem” = KONRÁD György, Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, i. m., 195.
9. KONRÁD György, Szeretek normális lenni, Kortárs, 1989, 114.
10. A kifejezések FÖLDES Anna tanulmányából valók = FÖLDES, i. m., 246-247.
11. KONRÁD maga is utal az objektív valóság részletes bemutatására, amely rendkívül tudatos. Olyan ez, mintha egy film képsorait látnánk: „Sok ezer ember megy át ezen a téren, s álldogál rajta hosszabb-rövidebb ideig. Bármelyikükre ráirányíthatnék egy teleobjektíves felvevőgépet, áthaladását közülük egynek is napokig figyelhetném. De mert e kurta történéseket vég nélkül szeletelhetném mind apróbbakra, melyek még így elemi részecskéiben sem megbízhatóbbak, mint a folyékony képsorok, beszűkülő figyelmem kioltja a féktelen mozi képeit, elfordulok az ablaktól, s beeresztem a hangokat”=KONRÁD György, A látogató, Magvető Kiadó, 1969, 157.
12. KONRÁD György, A látogató, Magvető Kiadó, 1969, 60-61.
13. KONRÁD, i. m., 60.
14. BOJTÁR, i. m., 53.
15. VERES András, Mű, érték, műérték, Magvető Kiadó, 1979, 271.
16. KONRÁD, i. m., 5.
17. FÖLDES, i. m., 238.
18. KONRÁD, i. m., 168.
19. FÖLDES, i. m., 243.
20. KONRÁD, i. m., 74.
21. KONRÁD, i. m., 168.
22. KONRÁD, i. m., 171.
23. KONRÁD, i. m., 109.
24. KONRÁD, i. m., 171.
25. KONRÁD, i. m., 169.
26. KONRÁD, i. m., 173.
27. KONRÁD, i. m., 121.
28. KONRÁD, i. m., 175.
29. KONRÁD, i. m., 233. KONRÁD maga nevezi regénye szereplőit szereppárosoknak: „Orvos nincs beteg, bíró nincs vádlott, pap nincs hívő nélkül, mesterségük tárgyaként a másik emberre hajló szakmák körül egymással összenőtt szerepkettősök alakulnak ki, melyeknek egyikét évtizedeken át ugyanaz a személy, párját viszont mindig másvalaki játssza. Könyvem egy ilyen szereppáros regénye.” Ezt a rövid tájékoztató szöveget írta KONRÁD a könyv elé.
30. BOJTÁR Endre tanulmányában ezt az utolsó mondatot többször is hangsúlyozza, s szerinte ez a mondat „egy világszemlélet egyedüli lehetséges létformáira utal” = BOJTÁR, i. m., 70.
31. KONRÁD, i. m., 179.
32. KONRÁD, i. m., 175.
33. KONRÁD, i. m., 79.
34. KONRÁD, i. m., 118.
35. KONRÁD, i. m., 178.
36. KONRÁD, i. m., 178.
37. VERES András a „sikerképtelenség környezetrajza”-ként értelmezi a regényt=VERES, i. m., 273.
38. KONRÁD, i. m., 120.
39. KONRÁD is utal erre: „Regényt írok egy képzeletbeli regényről” = KONRÁD, i. m., 159.
40. RÓNAY, i. m., 487.
41. FEHÉR Ferenc, KONRÁD György: A látogató, Kortárs, 1969, 1490.
42. KONRÁD György, Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, i. m., 405.
43. KONRÁD, i. m., 197.
44. KONRÁD, i. m., 198.
45. KONRÁD, i. m., 424.
46. KONRÁD, A látogató, i. m., 70.