Szerelem és barátság, asszonyok és gyermekek (Pünkösti Árpád beszélget Konrád Györggyel)


Magánéleti beszélgetés a 75 éves Konrád Györggyel

Három évtizedes barátságunk ellenére a Mester - ez a kölcsönös megszólítás, nahát - azt mondta: csak azért ad nekem interjút, hátha a századikon nem lesz kedvünk ismételni.
- Milyenek a kilátásaid?
- Annyi idős koromban, amennyi most vagyok, apám már nem élt, anyám 99 és fél éves korában halt meg. Nem tudom, számíthatunk-e középarányost.
- Születésnapi számvetés?
- Annyi volt már, hogy nem érezhetem őket különbnek a többi napnál, azt mondom: minden nap születésnap. Reggel felébredünk, kikászálódunk az ágyból, fény van: napról napra újjászületünk.
- Mi mindent bántál meg?
- Nem szavakat és tetteket, hanem sokféle mulasztást. Az írás bezárkózás, elzárkózás is nekünk kedves emberektől. Alapvető választásokat nem bántam meg. Túl sok időt adtam hülye politikai témáknak, mint például a cenzúra és a diktatúra, vagy most az újfasiszta zagyvaságok. Próbáltam megérteni, hogy miről is van szó. Civil szellemi önvédelemből kétszer kettő igazságokkal birkóztam. Nagyképűn azt is mondhatom: nem várok semmit, és nem bánok semmit.
- "Hülye politikai" okból megpróbáltak eltávolítani az országból. Évekig éltél Berlinben, Amerikában. A világpolgár tudna másutt létezni?
- Ha muszáj emigrálni, szinte bárhol tudnék, ha nem muszáj, sehol máshol nem kívánnék élni. Régebben vonzottak a hosszabb tanulmányutak. Örülök, hogy voltam, ahol voltam. Manapság is vannak rövidebb útjaim, megjelenő könyveimből felolvasok az én súlyos bihari akcentusommal, kérdésekre válaszolgatok, hazaérve pedig megkönnyebbülök, és szívesen ülök vissza az asztalomhoz, vagy kimegyek a kertbe, az utcára.
- A nagy szemlélődő útra kel!
- Szeretek nézelődni. Nekem a séta a legjobb időtöltés, ha már kimozdulok az odvamból.
- Budapesten akad még felfedeznivalód?
- Sok. Kezdem látni a házak egyéni arcát. Meg-megállok, körülnézek, egy vedlett házfal is érdekes lehet. Az eklektikus budapesti bérházakban ambíció van, meg tehetség, elég jó munkák. Adja isten, hogy a jövő évtizedek művei is megállják a helyüket ennyire, mert az új épületek nem igazán kényeztetnek el bennünket.
- Laktál Berlinben mint ösztöndíjas vendégíró, vagy mint a művészeti akadémia elnöke. Milyen volt?
- Jó. Sokat tanultam, normális voltam, egy író a kollégák között, nem holmi bélyeges, rendőri megfigyelés alatt álló személy, akivel mások esetleg félnek találkozni. Ott 1977-ben nem félt tőlem senki sem. Szerződtem kiadóval, interjúkat adtam, tettem, ami egy író dolga. Vonzó, érdekes nőket és férfiakat ismertem meg. De nem jöhettem haza hétvégére, mert újra kellett volna a kiutazási engedélyt kérvényezni. Második alkalommal, 1982-ben, a Wissenschaftskolleg vendégeként Jutkával, a párommal jó időnk volt Berlinben, de - ki tudja, miért - gyakran környékezett a depresszió. Ilyenkor Dahlemből, a szép villanegyedből átkívánkoztam a lerobbant, eltörökösödött Kreutzbergbe, a fal közelébe, mindenféle vadulások színhelyére. Ott minden Pestre emlékeztetett, mondjuk az Erzsébet- meg a Józsefvárosra. Minél előkelőbb egy negyed, annál unalmasabb. Az elegáns kocsikból vásárolni kiszálló hölgyek mögött két-három olyan kiskutyát látsz, akik franciául beszélnek egymással. Az előkertben semmi nincs, az csak dísz, lehet, hogy hátul történik valami, de legfeljebb a kertészt látni.
- És a művészeti akadémia elnökeként?
- Sok embert ismertem meg, megtanultam becsülni a lelkiismeretes komolyságukat. Tetszett, hogy a politikai paletta két szélén állók milyen méltányosak és józanok egymással, olyannyira, hogy az egyik fél - például a kereszténydemokrata Merkel asszony - a szociáldemokrata Naumann kultuszminiszter lelkének a rugóihoz adott nekem az akadémia tervei szempontjából hasznos tanácsot.
- New York?
- Ott felpezsdült voltam. Vidámabb város. Az utcasarkon a fekete fickók szappanos lével összemaszatolták a kocsik szélvédőjét, hogy letisztíthassák. Ezek a srácok tánclépésben közeledtek az autókhoz. Van ennek a behemót metropolisnak valami családiassága. Mikor három év múlva visszamentem, és betértem ugyanabba a boltba, az eladó szinte felelősségre vont, hol jártam közben.
- Írtál idegen nyelven?
- Soha. A jelentősebb beszédeket leírtam magyarul olyan gondosan, mintha irodalom lenne, és Hans-Henning Paetzke, könyveim német fordítója hamar küldte a szöveget németül, én pedig felolvastam. Beszélni nem félek, tudok rögtönözni többórás beszédet németül, angolul és franciául, de ezeket nem őrzöm meg. Rigolyásan elkülönítem a korrekt és a bizonytalan nyelvezetű szövegeket. Több magyar is mondta már nekem: ha nem is igazán ismerik azt a nyelvet, amelyiken előadok, ők akkor is értik. Ez kétes bók. Áttörve magam a grammatika bozótján, azt hiszem, még szinkrontolmácsolni is tudnék két idegen nyelv között, mert elcsípem a mondanivaló lényegét.
- Zsidóság. Úgy látom, te a családoddal annyira vagy zsidó, amennyire én keresztény vagyok.
- Nem dicsőség sem ennek, sem annak lenni, hanem adottság. Valaminek születünk, gondozzuk örökségünket. Ember, magyar, zsidó, keresztény - a sorrend változtatható. Mindhárom kisebb gyermekem a Lauder világi zsidó iskolába járt, ahol tanítanak tradíciót is. Zsuzsinak, a legfiatalabbnak bat micvája, felnőtté avatása is volt, felelős lányként ő péntek este időnként gyertyát gyújt. Ezt jó néven veszem, legalább valaki beajánl, vagy legalábbis menteget a fentieknél. Az odatartozást én nem a szokásokban őrzöm. Gyerekkorom óta imádkozom, nem mindennap, de elég gyakran. A zsidó vallás anniban különbözik a kereszténytől, hogy nem egy személyhez, hanem egy néphez kötött. A monoteizmust, a közvetlen
összeköttetést Istennel kívánatosnak tartom; diskurálhatok vele, nem kell közvetítő hozzá. Ha nagy ritkán elmegyek a templomba, megeshet, hogy a megbecsülés jeléül kiültetnek a frigyszekrény mellé, előre, amitől zavarba jövök, hátul jobb lenne. A gyűldéket kerülöm, délelőtt szívesebben ülök az asztalomnál.
- A lauderesek mellett van két gyermeked az első fészekaljból is, összesen két lány, három fiú.
- Nagylányom Anna Dóra, nekem csak Dorka, kitűnő eszű kislány volt, és a korcsoportjában az országos úszóbajnokságon a második. Ő Párizsban orvos, pszichiáter és pszichoanalitikus, intézetvezető, a férje festőművész, van egy kislánya és egy kisfia. Miklós fiam történész, a Történettudományi Intézet munkatársa, Párizsban nevelkedett, tanulmányokat közölt a magyar zsidóság történetéről a kiegyezés korából. A magyar-francia nagy- és kisszótár szerkesztője. Valaha az I love you zenekar dobosa volt. Két kisfia van. Mindegyik unokámmal dicsekedhetnék, az iskolások, Eszter és János szenvedélyes olvasók. Eszter derűs fölénnyel nézi az emberiséget, Jánosnak betonkemény muszklija van, legalábbis ő azt állítja. Okos és nagy mókamester, azonkívül feketepont-gyűjtésben első.
- Meglepett, hogy Miklós hazajött?
- Örültem neki. Fontosnak tartotta a budapesti barátságait. De megőrizte vonzalmát francia barátaihoz és az országhoz is, napi hallgatója, nézője, olvasója a francia médiának, ismeri Franciaországot.
- A "francia" unokák tudnak magyarul?
- Eszter lefőzné a hazai korosztály többségét magyar stílusa választékosságával. Mert sok mesét olvasnak neki. Elsősorban a nagymama, a második feleségem, Lángh Júlia, Miklós és Dóra édesanyja, többek között az Egy budai úrilány című könyv szerzője. A kisebbik unoka, Gáspár még nincs annyira elragadtatva a meséktől, de ahol lépcsőt talál, odaáll, és eltorlaszolja a forgalmat, meghaladhatatlan, elháríthatatlan személy akar lenni, bár még nincs kétéves.
- Ők azért már franciák.
- Elsősorban. De a vőm, Olivier olyasmit tervezget, hogy Szigligeten festőiskolai tanfolyamot szervez. Megragadta a táj.
- A harmadik házasság: Lakner Judit és három gyermek.
- Jutka mellett harminc éve nem unatkozom, talán ő a legjobb barátom is. Két könyve - a Hétfejű Samu és a Varázsróka - a gyermekeinknek kitalált meséit őrzi. A szertartásos Jó világ esték a fiúk 8-10 éves koráig tartottak, a végén ott ült köztük már Zsuzsi is az ujját szopva.
- Mikor úszni hívlak, az utóbbi években azt mondod: várjál, megkérdezem Jutkát!
- Ha én valamiről ezt állítom, ő meg azt, akkor rendre kiderül, hogy ő látja jobban. Rábíztam hát az egész együttes létünket. Öntudatos és elhatározott papucs vagyok.
- Lesznek új művészek a Konrádok között?
- Adja isten, de erről nem szívesen beszélek, mert a fiatal művészt, ha egy ismert személy gyereke, nem szívesen dicsérik. Így aztán én a pártoló árnyékomat inkább elhúznám felőlük. Áron fiunk nemcsak jó verseket ír, hanem fest is. Józsi a Műegyetemen másodéves építészhallgató, nem a bolognai szisztéma szerinti könnyített, hanem a hagyományos, nehezebb utat járja. Már pályázgat ide-oda. Eljön mindennek az ideje.
- Mesélj még a telefonokért ugró kis titkárnőtökről, Zsuzsiról!
- Mikor az orvos megvizsgálta a harmadjára terhes Jutkát, felcsillanó szemmel mondta, hogy kislány lesz. Hatvanegy éves voltam akkor. Belőle nagyon aranyos gyerek lett, most 13 éves. Az összes ezzel a korral járó kérdést és ellenvetést megkapjuk tőle: ide elmehet-e, oda elmehet-e, és amikor esik és fúj a szél, miért ne menne egy szál trikóban? Okos, cserfes, szépen zongorázik, teniszezik, sízik, lovagol, táncol, jógázik, szerteágazó barátságokat ápol. Ő már óvodába is a Lauderbe járt. Az igen barátságos hely, örömmel ment oda, soha nem félt, nem szorongott. Nem hiszem, hogy a legeredményesebb iskola, de a gyerekekben nem hagy görcsöket.
- Zsuzsi akár az unokád is lehetne. Fiatalít?
- Gyerekekkel lenni mindig jó. Nemigen volt olyan korszak az életemben, amikor egyik vagy másik házasságból nem voltak körülöttem gyerekek. Jó dolog a gyerek szemével nézni a világot. Amit a gyereknek nem tudsz megmagyarázni, az talán nem is igaz.
- Apai mivoltod mit változott öt gyermek "alatt"?
- Nem vagyok túlbuzgó apa. A gyerekek megszokták, hogy apát nem kell zavarni, én meg ügyelek rá, hogy ne kapjanak gyomorrontást tőlem. Régen talán egy kicsit szigorúbb voltam, Dorkának még a fenekére is vertem, amikor nagyon kihajolt a hetedik emeleti ablakon. Ilyet azóta egyikünk sem tesz.
- Idősödve megértőbb az ember, nem?
- Alighanem, de mindent egybevéve, azt hiszem, úgy volt jó, ahogy volt. Persze a gyerek zajos népség... Egyszer, mikor hazamentem, Dorka az asztalomon ült, Miklós a szekrény tetején, és dobálták egymást mindenféle dolgokkal, többek között az én javaimmal. Akkor azt gondoltam: hinnye! De most örülök, hogy emlékezhetek erre. Vagy arra, hogy Áron tömte Józsi szájába a kavicsot, és amikor megkérdeztem, hogy mit csinál, diadalmasan mondta: "etetem".
- Kiváló társaiddal megőrizted a barátságot. Ez miből fakad?
- Talán abból, hogy a szerelem és a barátság nem könnyen elválasztható érzelmek. Barátság mikor van? Ha megérezzük, hogy mi zajlik a másikban, ha tetszenek a döntései, a szavai, a fintorai, ha szórakoztatjuk, és ritkán untatjuk egymást. Ha a másik szavainak sava-borsa van, ha szívesen látom az ő szemével a világot, és szívesen fogadom az ízlését, akkor jó az együttlét. Az évek során szövődő szellemi rokonság, azt hiszem, nagyon fontos.
- Ezek tartják fenn a kapcsolataidat, meg a hála?
- Hála? Az is. Én hálás vagyok mindenkinek, akivel jóban voltam. Minden barátomnak. Kegyednek is. Hálás vagyok még az elsős tanítómnak, Kreisler Sándornak is, pedig több körmöst kaptam tőle.
- Befejező kérdés: az író alteregója, Kaligaro meddig kotnyeleskedik az életedben?
- Könyvhétre megjelenő Inga című könyvemben én vagyok én.
- Ráadás: mennyi terved van?
- Akad. Az ember önkéntelenül dobja maga elé a témákat. Ha elkészül valamivel, olyan, mintha meghalt volna valakid, a túlélő feladatok pedig reménnyel töltenek el.
replica cartier