„Felséges volt megnézni a Royal Revue Varieté kirakatait és Lizavetta művésznőt, akinek nemhogy a combjai nem voltak eltakarva, de jóformán még a feneke sem, és az a fényes, narancsszínű selyemdressz meg Joshua Strongman szaxofonja, ahogy a zenekari árokból Lizavetta művésznő alsóteste felé ágaskodott a flitteres atmoszférában, ez a túlzás, hogy az ember mást csinál magából, mint ami szokásosan, valóban felséges volt. De már az nem, amikor kijöttek a művészbejárón, ez más volt. Kalligaróban a hócipó vagy a kalucsni, a félrecsúszott turbán vagy az arc gyűröttsége nem csalódást keltett, hanem együtt érző csodálatot, mert lám, hogy fölészárnyalnak odabenn a színpadon a gyarlónak.”

Kakasok bánata